Világügyelő

mert azt kell. Akkor is, ha a kutya nem kíváncsi rá. Aki szokott írni, tudja, hogy van valami különös élvezet abban, ha az általunk írt, akár teljesen banális sorokat visszaolvassuk. Mi írtuk, belőlünk jött elő (pattant ki, öklendeztük ki, kinek mi tetszik...), akármiről is szól, mi szültük meg.
Leírták már előttünk millióan, hogy XY miért viszi pusztulásba az országot, (ki-ki helyettesítse be a szívéhez közel álló személyt), hogy miért rossz a rasszizmus, és hogy VV Cristofel feltehetően már az óvodába is csak pótfelvételin jutott be, de ha mi írjuk le, az nem ugyanaz.
Sose akartam blogot írni, főleg azért, mert boldog-boldogtalan blogot ír ma már, én meg nem vagyok se boldog, se boldogtalan, én magyar vagyok. Ez egy külön kategória, de erről bővebben talán később....
A biztonság kedvéért bejelöltem a "felnőtt tartalom" rubrikáját, mert nem tudom előre, miről, és hogyan fogok írni.
Nem vagyok egy specialista típus (sajnos külsőre sem, mint Stallone, Sharon Stone oldalán a hasonló című filmben, bár igyekszem karban tartani magam), ezért lesz itt minden, ami épp eszembe jut. Politika, tudomány, kultúra...mondjuk, ki, agymenéses alapon működöm, nem szégyen ez.
Ami nem lesz, az a tőzsde, mert nem értek hozzá. Nem is akarok.
Nem is hiszek benne...kár, hogy sokan mások meg igen.

Egyelőre elég is ennyi. Zárszónak még hadd álljon itt egy olyan bölcsesség, amire ma délután, joghurtevés közben döbbentem rá:
Az ember azt mondja: Hiszem ha látom!
Ez önámítás. Az ember azt hiszi el, amit nem lát, ami meg a szeme előtt van, az istennek se akarja elhinni.

Szerintem erre visszatérek még...